Visszafele tekintés

Épp a szokásos semmittevésemet folytatom az ágyon, amikor behallatszik a konyhából a rádió hangja, és egy gyerekdalt énekel. Hirtelen visszamentem tíz-tizenöt évet... Abba az időbe amikor ezt a dalt hallottam először az oviban. Magam előtt látom a könyvet, amelyben le volt rajzolva a dal minden egyes képe, és ahogy hallgatom a dalt egyre élesebben előhívja az eszmém a könyvecske lapjait, kirajzolódni látom a dalban elhangzottakat, ahogy le vannak azok rajzolva...
Eszméletlen érzés, boldogság, szeretet újra meghallgatni azokat a dalokat, amelyeket még oviba tanultunk.
Ami a legfurcsább, hogy egy ilyen dal újrahallgatása képes feldobni az egész napunkat, és ilyenkor jön rá az ember, hogy biza telik az idő fölötte is. És számomra ez éppen aktuális...
Azt hiszem ideje elindulni a sütő fele...

Várj, míg felkel majd a Nap

Várj, míg felkel majd a Nap ... hangzik el egy igen ismert Demjén Ferenc számban.
Oda kerültem, hogy ülök, és ülök, és ülök, és várom, hogy nyugodjon le a Nap, majd megint keljen fel, majd megint nyugodjon le, majd megint keljen fel, és ismét térjen pihenőre, és akkor majd nem kell várjam, míg újra felkel... Legalábbis nem egyedül...
Eszméletlen és egyben idegesítő is az az idő, mi alatt várjuk, hogy felkeljen a Nap, vagy várjuk a holnapot, a jövő hetet, a következő hónapot. Várunk egy utazásra, várunk egy visszatérésre a megszokott és szívhez nőtt városba, várunk valakire, várjuk, hogy jöjjünk haza...
Mert azt hisszük, hogy ha majd nem kell többet és tovább várjunk, akkor majd jobb lesz nekünk, boldogabb lesz az életünk. Számoljuk a perceket, az órákat, a napokat, és közben nem vesszük észre azt a rengeteg sok dolgot, amivel el tudtuk volna tölteni a telni nem akaró perceket, órákat.
Nem értem sem magam, sem az embereket. Miért jár az agyunk olyan dolgokon, amikre várni kell? Kellene egy "várakozás érzésének a megszüntetése" gomb.
Csak magamból indulok ki: rengeteg tenni-venni valóm volna, annál is több olvasni és tanulni valóm, de valamiért mégsem fogok hozzá, pedig tudom, hogy minél hamarabb megcsinálom, annál hamarabb kész leszek vele, és majd mikor ténylegesen felkel az én Napom, akkor élvezhetem, és nem kell árnyékba vonuljak az elmulasztott teendők miatt. De csak várok ülve és tétlenül, elmélkedve, hogy majd milyen jó lesz ha felkel a Nap, és ami a legfontosabb, hogy nem kell ezt a csodát egyedül nézzem.

Vissza-visszatérés

A szófordulatot az ismert Így jártam anyátokkal című amerikai vígjátéksorozatból csentem el. Az egész úgy kezdődött, hogy ma megnéztem a Kellékfeleség című filmet, és hallottam benne egy kedves zeneszámot.
Kicsit felfordultam. Felfordultak a gondolataim, az érzéseim. Végigfutott az agyamon sokminden, ami eddig történt velem. Először hiányérzetem támadt (ami még mindig tart), aztán eszembe jutott, hogy mit éreztem akkor, amikor először hallottam ezt a számot, még anno, a Grace klinika egyik epizódjában. Majd eszembe jutott egy általános igazság, ami szintén a kedvenc vígjátékomban hangzott el: Ha feltűnik valaki a múltadból, valahogy visszafejlődsz azzá, aki akkor voltál, amikor ismerted. Ez valóban így van. Ha látunk, hallunk valakit, valamit, akit, amit már régebbről ismertünk, attól függően, hogy előzőleg mekkora hatással volt ránk, az újabb találkozás felkavar. Ez mindenkivel így van. Ha találkozunk egy rég látott ismerőssel, akkor felidézzük a vele együtt töltött időt, a hozzá kapcsolódó emlékeket, az iránta táplált érzéseket. Mindenkivel így van. Ha akarjuk, ha nem.
A zeneszám hallatán összerándult a gyomrom. Számtalan érzés tört újra felszínre bennem. És minden egyes érzés megtörtént eseményhez kapcsolódik. Ez az érzés lehet a hiány érzése, lehet az öröm érzése. Az egész attól függ, hogy kihez vagy mihez tér(t)ünk vissza.
Nekem nem feltétlenül az a helyzet hiányzik, amelyben ezt a számot hallottam. Hanem egyszerűen hiányérzetem támadt. Egy bizonyos személy, és más bizonyos személyek iránt.
Nem a személy, hanem a személyek kavarnak fel inkább. Egy fiú és egy lány. Egy lány és egy fiú. Akik valamikor EGY-ek akartak lenni. Tulajdonképpen egyik akart EGY lenni a másikkal, a másiknak jó volt MÁS-nak lenni. Valamikor mindkettővel jól voltam. Egyikkel jól, másikkal túlságosan is jól. Most is megvagyunk. Jól vagy kevésbé jól. Nem mondhatni, hogy beszélgetnék velük, de a folyamatos figyelés rájuk az megvan a részemről. Néha mosollyal figyelem őket, néha dühösen, néha bírálóan, de összegzésképpen gyáván. Határozott gyávaság van a figyelőkészülékemben, hiszen nem írok nekik, nem találkozom velük. Egyikkel lehet, másikkal nem. Vagy nem úgy ahogy szeretném. Hiányoznak. Vissza-visszatérek hozzájuk, a múltba; majd ismét visszafutok a jelenbe. Próbálok érzéketlen maradni, de tudom, hogy minden egyes elmefutás alkalmával (nem feltétlenül rólunk van szó) mindig visszafejlődök azzá aki akkor voltam. Annak ellenére, hogy tudom, utána hiányérzetem támad, és mikor visszatérek a jelenben akkor haragudni fogok rájuk, magamra, a helyzetre, a történtekre.
Annak ellenére, hogy néha fájdalmas visszajönni oda ami már nincs onnan ami volt, sokszor megtegyük az utat, mert az utazás, az emlékezés érzése csodás, a történtek és az elmúltak ellenére is. És egy jó hír: mindig változnak a dolgok. ...

Miért?

Mikor az ember tesz valamit, akkor általában mindig van(nak) valaki(k), aki(k) feltesz(nek) egy kérdést. Miért?
Most én vagyok ez a valaki egyszemélyben. Tettem valamit. Kérdezek valamit.
Készítettem egy saját blogot. Kérdés: Miért? Talán azért, mert mindig történnek az emberrel dolgok, próbál sodródni az árral, és attól függetlenül, hogy jól vagy rosszul sülnek el a dolgok jó leírni, közzétenni a történteket. Talán azért, mert néha csak úgy jó dolog írogatni. Talán azért, mert az agyunk folyton fut velünk jobbra-balra, előre-hátra, oda-vissza, és az elménk tekervényeiben futó gondolatokat is jó leírni. Véleményformálás. Bírálás. Erre is jó egy blog. Vagy arra is, hogy legyen. Végül is ez is lehet egy cél.
Mi a célom ezzel a bloggal? Kizárt dolog, mert nem tudom. Persze csak van valami oka annak, ha úgy döntöttem, hogy létrehozom. Idővel biztos kiderül. Egyelőre annyi, hogy írjak, gondolkodjak, véleményt alkossak.